Szent Pál Rómaiakhoz írt levele 9,16

Rom 9,16 Igitur non volentis, neque currentis, sed miserentis est Dei.

Róm 9,16 Tehát nem azon múlik, aki akar, vagy aki fut utána, hanem a könyörülő Istenen.

Lassan vége.

Finoman megveregetjük a vállunkat. Ki-ki a sajátját. Oly jó látni, hogy nélkülünk - együtt és külön-külön - semmi sem történt volna. Hogy mi vagyunk azok, aki miatt eddig eljutottunk. Hogy mi vagyunk a teremtők. Mérnök, munkás, ellenőr - és főleg azok, akik nélkül el sem kezdhettük volna: Kormány és Rend.

Talán igen.

De a vállunkat mégsem veregethetjük.

Luk 17,10 "Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!"

Mert valójában Ő adja az oly geometrikusan gyönyörű kristályrendeket; a fák holtukban is élő és lágy erezetét, rugalmasságát; az atomrács kérlelhetetlen karcolhatatlanságát; a fémek megejtő táncát a fénnyel; a fű üdeséget lehelő rostjait, a Föld mélyéből kifolyt és megszilárdult kő biztonságot nyújtó keménységét - mindezt, mindezt Ő, a könyörülő Isten adja, hogy otthont és életet építsünk belőlük.

De ennél még többet is ad. Összeköti a mérnök álmait a grafitceruzát fogó kezével, az egyszerű kubikus erejét a napbarnította, kieresedett kezével.

A tervet a léttel, az anyagot a formával.

És még ennél is többet ad.

Mindennap új napot virraszt ránk, hogy tervezni, építeni tudjunk.

Hát nem Ő az, aki általunk épít?

És már csak egy lépés a kihagyhatatlan:

a világot nem elég megteremteni, fent is kell tartani.