Keresés
  • SZMG

Mese Floridáról, erős idegzetűeknek

Kedves Olvasók!


Ha még ébren vagytok, had meséljünk egy kicsit Floridáról, még inkább a keleti partról,

az Evergladesről, a mocsárról, a lápról, ott ahol az ember és aligátor osztozik a közös mezsgyén; a zöld lápról, amely oly finoman és békésen mítingel a benépesített keleti parttal.


Mik is történnek ott?

Hát néha-néha gondol ott egyet egy kalandvágyó aligátor - - ott csak amolyan géjtőrnek hívják őket - és elindul szerencsét próbálni a metropolisz felé.

De - ahogy az már ott szokás, úgy hetente - nem jut túl messze, csak az első lakóparkig, - ameddig az anakondák és mindenféle csúszómászók is még lófrálni merészkednek - merthogy meg is találja álmai tavát, egy békés lakópark árnyas fái között,

az amerikai álom szirupos koktéloktól csillogó medencéje képében.

Szép komótosan odamászik a lemenő nap szikrázó fényében a tükörsíma medencéhez,

beledugja a fejét, szürcsöl egyet - ez finom! - majd szép lassan belecsúszik, oly lassan és oly kecsesen, hogy az még csak nem is fodrozódik,

és hát nem is vesz észre senki semmit.

Mármint ezt ő gondolja, ahogy azt mindig is gondolni szokta.

Merthogy a mi géjtőrünk most az egyszer téved,

merthogy ez az ország sosem nyugszik sosem alszik,

és már látja is őt a szemfüles, kövér úszómester, és fújja is a fehér sípját.

És máris, a sikoltozó édesanyák és hősies édesapák egy emberként rohannak

a medence szélén guggoló mit sem sejtő csöppségekhez,

kapják az ölükbe és rohannak világnak, és adják szájról szájra: új lakója van a medencénknek.

De lám, marad ott egy, egy kis szőke, tipegő,

ártatlan szemekkel csodálkozva a nagy ribillióra, totyogva, mit sem sejtve arról, hogy a géjtőr már becélozta és a partedlit is felkötötte. De akkor - merthogy ez Halivud országa - megjelenik

Amerika Kapitánya, és pillanatok alatt kiragadja az addigra már legörbült ajkú szőkeséget az összecsapódó, csorgó nyálú állkapcsok közül.

(Merthogy mégsem végződhet ez a történet szomorún.)

Aztán beáll a csend.


A lakópark félrehúzódik és tanácskozik. Tisztes, de azért bátor távolban a medencétől.

A géjtör ezalatt birtokába veszi a kis medencét, úszókacsástól, villanyhajóstól egyetemben.

Köröz, lubickol, néha a hátára fordul, tetszik neki ez az algátlanított, napolajas medence,

új királyság, új lehetőség.

De a tanácskozás könyörtelenül folyik, és megszületik A DÖNTÉS: márpedig a géjtörnek TÁVOZNIA KELL.

A medence a gyerekeké, és a gyerekek nem a géjtöré!

Nosza hívják is izibe a közterület-fenntartókat, vagy kiket, akik jönnek is szirénázva, kerékcsikorgatva,

fellármázva szegény géjtör bóbiskoló királyságát.

Előkerül halivud elengedhetetlen, széles, szájat befogó, kezet béklyózó, ezüstszürke ragtapasza,

na meg egy torzonborz öreg vadász, hatalmas késsel (epiteton ornans) és egy apró kis altatólövedékkel fölszerelve.


Géjtőrünk bárgyún pislog a két szemével kifelé a medencéből,

mint valami levelibéka a víz felszíne alól, nem érti, minek ez a felhajtás, ő csak egy kis friss vízre, és finom husikára ruccant ide át,

és gyanakodva figyeli a gyanakvó közönséget.


Aztán egy tompa puffanás, érez valamit a mi géjtörünk a farkánál,

valami csípést, de nem törődik vele. Ő már álmos.

Ő már aludna, így hát lassan lehunyja kék szemét a géjt - őrködni nem fog már tovább.

És álmodik.

Álmodik kövér úszómesterekről és sikítozó kisgyerekekről,

meg a metropolisz szélén bóbiskoló lakóparkok medencéit

megtöltő fehér- barna és fekete -népről, és géjtőr klánokról.


A többit már tudjuk. Őrök jöttek érte.

Száját körbeteapaszozzák úgy, hogy még a legkisebbik gyerek legkisebbik kisujja se férne a fogai közé,

hálóba tekerik, emelik, és már viszik vissza, vissza a mocsárba.

Útközben pszichológus duruzsolja a fülébe,

mért is csúnya dolog szegény embereket ijesztgetni, kisgyerekeket vacsorálni,

medencébe pisilni, meg hasonlók; majd szép lassan mindez csak rózsaszín álommá foszlik.

Másnap aztán másnaposan ébred a kajánul vigyorgó kajmántársak közt,

és szégyenkezve, szégyenszemre kullog vissza a megszokott,

sovány kacsákat rejtő mocsárba.



Hát, kedves Olvasóink, ma estére ennyit a mocsarnokról, no meg arról, ami benne alszik.

Reméljük hasonló hepiend lesz mindennek a vége.

Addig aludjon mindenki, és aludjon a géjtőr is.

Egyébként a történet sallangok nélkül általában valódi, és gyakori eset: lásd kép.


201 megtekintés1 hozzászólás