• SZMG

A Magányos Daru monológja

Frissítve: 2019. szept 25.

Vasárnap reggel van,

és én, a Daru, a magasból figyellek.

Mindent látok amit, szívemmel látni lehet.

Én látom meg nap pírját ahogy felkel a csendből,

s én nyugtázom ahogy, vörösen lebukik magasából.


S látom a tócsát is, mibe vétlenül majd belelépsz.

Látom a munkád előtted, röpke papíron a neveddel,

az járt eszedben az éjjel, és az bizonyítja tudásod.


És látom a nyurga diákot aki

még igazítja zakóját, hogy leugorva a villamos lépcsőn,

csinosabb legyen mint ki elindult.

És látom a rózsát kezében,

szorítva a tüskét - és látom amottan a lányt is,

ki pirultan várja a párját.

Belátok ablakokon és kéményeken keresztül.

Látom a bút, a magányos öreget a függöny mögött kandikálva,

de látom a felette született új életet, s a gyermekét fürdető édesanyát is.


Innen fentről élesebben látok mindent, mint ti, bármily közelről is.


És látom a jövőt is.

Ahogy karommal ide-oda integetve,

vezénylem a sok sok kis szorgos, apró, ide-oda jövő kétkezi munkást,

látom, ahogy a hosszú egykarom, mint valami mesteri pálca,

megszólaltat markolókat, betont keverőket, és mindenféle sisakos népeket; és fürge kezem játszik a vasrudak és kőtömbök tömegével; míg majdan hosszú, vasakkal tömött gerendák fedik be a tervet,

rásimulnak az alattam tátongó üregre,

majd föld kerül arra és éltető víz,

és látom ahogy már zöldell, és újra virágzik az élet,

Látom, ahogy a vasbordáimtól, sodronyereimtől oly különböző,

oly felfoghatatlanul törékeny hús-vér lények

töltenek újra be mindent.

Majd lebontanak, és fölépülök egy új helyen,

hogy ott újra új életeket figyeljek, új terveket hozzak létre magasból.

Milyen jó, hogy innen fentről most csodát látok: gyerekeket, iskolát,

jövőt, reményt, valódit.

És látom a kápolnát is előttem a mélyben,

ahonnan engemet is,

őket is óvva ügyelnek.


147 megtekintés